Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom

Megvalósult álom lakberendező segítségével

kész fürdőszobák

Amikor otthonunk berendezésére kerül a sor, nincsen könnyű dolgunk, hiszen szeretnénk, ha minden a legszebb, legkomfortosabb lenne, és persze az összes családtag elégedettségét is szeretnénk kivívni. 

Ha határozott elképzelésünk van, akkor gyakran nehéz az álmainknak tökéletesen megfelelő berendezési tárgyakat, megoldásokat megtalálni, ha kevésbé pontosak az elképzeléseink, akkor pedig a bőséges választékban, vagy a sokféle stílusban tudunk könnyen elveszni. Mindkét esetben hasznos lehet számunkra a lakberendező tanácsa, szakértelme, aki elképzeléseinket meghallgatva pontos látványtervet készít a berendezni kívánt helyiségekről, és akár az egyes elemek megtalálásában is segít bennünket, vagy felkutatja őket helyettünk.

Hogyan zajlik ez a gyakorlatban? Nézzünk egy konkrét példát, melyben a lakberendező feladata a konyha és a fürdőszoba megtervezése volt egy olyan házban, ahol a vízkiállások már adottak voltak. A lakberendező a világítás tervezésében már részt vett, illetve a burkolatok és bútorok tervezése és közös kiválasztása is a feladatai közé tartozott.

A burkolatokat a ház és a tulajdonos stílusára hangolva kell kiválasztani, ezért itt a modern stílus és a klasszikus elemek ötvözetére törekedett a lakberendező. A tulajdonos ízlésvilágát jól tükrözi a kiválasztott Supergres Melody csempe, amely klasszikus mintákat foglal modern dizájnba.  

A konyha tervezésénél a tulajdonos kívánsága szerint a mosogató az ablak alá került, illetve a legfontosabb szempont az volt, hogy a konyha világos és visszafogottan csillogó legyen.

    Konyha terve                                                                               Megvalósult konyha

Ezért a konyhabútor fehér lett, a padlóra fényes padlólap, a falra pedig csillogó mozaikok kerültek, illetve a konyhapult is tartalmaz apró csillogó köveket.  

A fürdőszoba megtervezésénél a tulajdonos számára az volt a legfontosabb, hogy nagy és tágas legyen a zuhanyzó, illetve a kontrasztok érvényesüljenek a fürdő megjelenésében. Ennek megfelelően a padlóra és a zuhany hátsó falára fényes fekete csempe került, az oldalára pedig a fényes világos Melody csempe ezüstösen csillogó dekorcsíkkal.

A képeken jól látszik, hogy a tervek szinte megszólalásig hasonlítanak a megvalósult helyiségekre a megrendelő legnagyobb örömére és elégedettségére.

Fürdőszoba terve                                                               Megvalósult fürdőszoba    

A képeken szereplő burkolatok megvásárolhatók a VS Fürdőszoba üzleteiben, a lakberendező, Soós Krisztina megrendelőivel közösen a 1142. Bp. Erzsébet királyné útja 125. szám alatti VS Fürdőszoba üzletünkben, Egyed Katalin értékesítőnk segítségével választotta ki álmai burkolatait.

 

További kész fürdőszobák bejegyzéseink

Kapcsolodó cikkek

  • Megvalósult álom lakberendező segítségével

    Megvalósult álom lakberendező segítségével

    Amikor otthonunk berendezésére kerül a sor, nincsen könnyű dolgunk, hiszen szeretnénk, ha minden a legszebb, legkomfortosabb lenne, és persze az összes családtag elégedettségét is szeretnénk ...

  • Kwadro Melby

    Kwadro Melby

    A képeken látható fürdőszoba burkolatát nálunk vásárolták az elégedett fürdőszoba tulajdonosok. A fürdőszobáról készült képek alatt megtekintheti a képen szereplő fürdőszobához felhasznált termékek márkáját, típusát, ...

  • Polcolorit Fortuna

    Polcolorit Fortuna

    A képeken látható fürdőszoba burkolatát nálunk vásárolták az elégedett fürdőszoba tulajdonosok. A fürdőszobáról készült képek alatt megtekintheti a képen szereplő fürdőszobához felhasznált termékek márkáját, típusát, ...