Referenciáink

Üzleteink
Köszönet!

"A közelmúltban volt szerencsém betévedni az Erzsébet Királyné úti üzletükbe és ezzel minden gondtól egy csapásra meg is szabadultam.  A teljes fürdő felújításhoz szükséges csempét, járólapot, szanitereket és szinte minden egyéb apróságot sikerült egyetlen alkalommal kiválasztani, megrendelni.

Mindezért külön köszönet G. Marosi Évának, aki nélkül ez a csoda nem valósulhatott volna meg. Az ő javaslatai alapján látatlanban rendeltem meg minden szanitert és semmin nem változtatnék. Minden képzeletet felülmúlóan szép lett szerintem J. "

Jung Erika

Köszönjük szépen a segítségüket

"Az Önök által ajánlott kivitelező, Harazin Úr maximálisan tökéletes munkát végeztek, mind emberileg, mind szakmailag teljesen korrektek voltak.
Köszönjük szépen a segítségüket, hogy így élvezhetjük ezt a gyönyörű fürdőszobát."

Simon Erika

Tavasszal vásároltam Önöknél járólapot és csempét konyhába, előszobába, fürdőszobába. Ez utóbbiba bútort is vettem önöknél.  Mire ennyi mindent átgondol és kiválaszt az ember, bizony több alkalommal vettem igénybe az ott dolgozók segítségét. Mindannyiszor türelemmel, kedvességgel és nem utolsósorban szakmai rálátással kaptam tanácsokat és javaslatokat. 
Ez úton is szeretném kiemelni és megköszönni Túri Csabának - aki a legtöbbet foglalkozott velem - valamint Koltai Évának és Adamkó Kittinek - akik mindannyiszor nagy türelemmel és kedvességgel keresték, mit segíthetnek. Mindannyian nagyon tájékozottak a termékeket illetően, amiről részletes tájékoztatást kaptam, ha kellett, többször is. 

További sok sikert kívánok Önöknek, természetesen szükség esetén elsőként keresem fel üzletüket.

                                                                                                                                                                                                     /K.Orsi, Budapest XV. kerület/

"Ha a világon - na jó csak az országban - minden 10-ik ember ilyen hihetetlenül korrekt lenne, mint Ön akkor a dolgok nem itt tartanának.
Nagyon köszönöm ezúton is a rendkívül figyelmes, színvonalas és egyben kedves kiszolgálását.
A főnöke vagy jól választott amikor felvette Önt vagy szerencséje van.  Gratulálok neki is mert bizonyára van szerepe abban, hogy ilyen a színvonal az Önök cégénél."

  
                                                                                                                                                                                                                                     Hevér György
 

Nagyon nagy segítségünkre volt...

Nagyon meg voltunk elégedve a szalonjukkal, mert nagy választékban állnak rendelkezésre, szebbnél szebb termékek. Nagyon kedves és szakértő kiszolgálással találkoztunk, és igen rövid határidővel, pontosan kiszállították az árut.
Nagyon nagy segítségünkre volt a látványtervező szoftverük, ami nagyban megkönnyítette elképzeléseink megvalósítását és a burkolók munkáját.

/Vajda Eszter/ 

A VS Fürdőszobaszalonnak köszönhető...

A VS Fürdőszoba szalon Érdi üzletébe teljesen véletlenül keveredtünk. Ez volt az a hely, ahol megtaláltuk a hozzánk legközelebb álló burkolatokat, kiegészítőket. Ebben segítségünkre volt Völgyi Mónika, aki türelemmel és szaktudásával sok jó ötletet és tanácsot adott, amiket hasznosítottunk is. 
Neki és a VS Fürdőszoba szalonnak köszönhető, hogy ilyen lett kislányunk, Zorka fürdőszobája.

/Varga Edit, Varga Zoltán/

Nagyon meg voltam elégedve...

A VS Fürdőszobaszalonban vásároltam idén épült házunkhoz a burkolatok nagyon nagy részét és szinte az összes szanitert. Nagyon meg voltam elégedve a VS Fürdőszobaszalon Üllői úti üzletének dolgozóival mert nagyon sokat segítettek bármikor ugrottam is be, bármilyen kérdésben, bármilyen problémával. Kislányom akkor volt 1-2 hónapos amikor náluk válogattam a burkolatokat, terveztük a fürdőszobát és nagy türelemmel viseltek mindkettőnket:-) és még cipelni is segítettek a hordozót ha úgy alakult:-)
Köszönöm a segítségüket!

/Szlávik Beáta/

Minden alkalommal kedvesen fogadtak...

Legtöbbször gyerekekkel mentünk az üzletbe,ami kicsit több időt, és türelmet vett igénybe (az eladók részéről is), de minden alkalommal kedvesen fogadtak, és szolgáltak ki minket.

/Molnár Krisztián/

Nekem fő szempont, ha jó szervezett, rugalmas egy üzleti menet...

Nagyon segítőkészek voltak a VS  üzletben. Van olyan termék (csempe) amit másik üzletben néztünk ki és Önöknél azt is meg lehetett vásárolni, így minden egyszerre lett kiszállítva. Nekem fő szempont, ha jól szervezett, rugalmas egy üzleti menet, mert akkor nem kell ezerfelé szakadnom. Így a VS Fürdőszoba szalon teljesen megfelelő volt számomra.

/Marton Annamária/ 

Nagyon nagy a választék...

Az egész fürdőszoba berendezését az érdi VS Szalonban választottuk. Ismerős ajánlotta az üzletet. Nagyon nagy a választék mindenből és az árak is kedvezőek. Az eladók is kedvesek és segítőkészek voltak. Amikor kérdés merült fel a tényeken kívül tanácsokkal is szolgáltak, ami nagyon jól jött.

/Luttor Zoltán/

GYÁRTÓK