Geometriából jeles: Újdonságok az idei, játékos trend kedvelőinek

Geometriából jeles: Újdonságok az idei, játékos trend kedvelőinek

A geometrikus trend továbbra is tarol, sőt, az idei évben a tervezők és a gyártók még inkább a vidám játékosság felé vezetik a trendkövetők ízlését. Nem is baj, hiszen a látványos, attraktív terektől mi is bizonyosan jobb kedvre derülünk – akkor hát miért is ne dobhatnánk fel a mindennapjainkat?

Ha már fürdőszoba, és fürdőszoba tervezés – akkor kezdjük természetesen a legnagyobb felülettel, a falakkal, illetve a padlóval. Elvégre, mi más határozná meg jobban, markánsabban egy tér hangulatát, és stílusvilágát – ha nem a burkolatok? Nézzünk meg most – természetesen a teljesség igénye nélkül – néhány igazán bájos, mutatós idei újdonságot!

A luxus és a geometria jegyében tervezték meg a spanyol Porcelanosa L’Antic Colonial Universe négy, különleges vulkanikus kőmozaikkal megálmodott kollekcióját.

A kék, a zöld, valamint a szürke árnyalatokban, prémium minőségben kapható termékcsalád hatszög illetve háromszög elemekből álló mozaikjai különleges, fényes felületükkel, színátmeneteikkel, és modern, geometrikus formáikkal hívják fel magukra a figyelmet.

Az Aurora, a Dusk, a Hexagon Blue vagy a Hexagon Green – a család 4 fő tagja mind élhető méretekben, kellemesen hűvös, urbánus színvilágban és matt felülettel rendelhető az igazán kreatív és látványos fürdőszoba terveinkhez!

Talán még ennél is vidámabb látványt nyújt a világos és sötét elegánsan harmonikus kontrasztokban bővelkedő Rako Up csempe család. Itt egy igen ízléses színkeverést láthatunk a fehér, a bézs, az elefántcsont, a taupe és a sötétkék trendi árnyalataiból.

A család sokszínű elemeivel számtalan konyha, illetve fürdőszoba enteriőrt tervezhetünk: az egészen egyszínű, modern, a meleg vagy a hűvös, a látványos mintás fal vagy falsík, - de akár a különlegesebb 3D hatású terek kedvelői mind-mind meglelhetik saját személyes kedvencüket.

És ami még szintén nagyon fontos: mindezt egy nagyon kellemes, pénztárcabarát módon tehetik meg, ugyanis a Rako Up kollekciót most a VS Fürdőszoba 25. születésnapja alkalmából 25% kedvezménnyel rendelhetünk meg!

Természetesen a gyönyörű 3D-s geometrikus modellek, a Marazzi kollekciók csodálatos és izgalmas formái és színei sem maradhatnak ki eme kis összeállításunkból – például az új Marazzi Eclettica - ahol a hóbortos, vidám trend kedvelői a geometrikus formavilág és a vibráló színek mellé még némi friss, tavaszi hangulatú virágmintát is vegyíthetnek.

A 40X120 cm-es, 8 vibráló színben rendelhető csempe kollekció igazán változatos, egyedi, szinte személyre szabott életterek kialakítására enged lehetőséget – engedjünk hát szabadjára mi is a fantáziánkat!

A matt és fényes elemek, a 3D hatású és sima felületű, az egyszínű illetve a mintás, élénk kontrasztokkal megálmodott grafikai megjelenések éppen úgy megtalálhatók, és kedvünk szerint variálhatók ennél a ragyogó csempe kollekciónál.

És ha már geometrikus mintájú, formavilágú csempe – akkor miért is ne lehetne a mosdó, illetve a csap is hasonlóan szögletes, a geometria stílusjegyeiben?

Erre természetesen számos ragyogó példát láthatunk ma már, most mégis kiemelnénk két nagyszerű újdonságot, melyeket most ráadásul 25 esztendős jubileuma alkalmából a VS Fürdőszoba üzletek 25%-os kedvezménnyel kínálnak!

Íme, ragyogóan kedvező áron tehát az ízléses, modern Laventa csaptelep család, mely a SIKO újdonságainak egyike. A 6 tagból álló kollekcióban találhatunk egykaros mosdó csaptelepet, zuhany csaptelepet, kád csaptelepet, valamint falsík alatt elhelyezhető zuhany csaptelepet, valamint egy elegáns, magas, álló csaptelep is része még a gyűjteménynek. 

A Laventa csap-család népszerűségét pontosan az egyszerű, letisztult megjelenésének köszönheti, a sok fürdőszoba enteriőrhöz alkalmazkodni képes szögletes dizájn miatt kedveljük mi is annyira!

A modelleket mindemellett kiváló minőség és egy praktikus, magában a karban kialakított kis nyílás teszi még inkább felhasználóbaráttá.

Aki pedig teljes komolysággal gondolkodik a játékos geometria uralta látványvilágban, annak mi mást is ajánlhatunk még a szép, megújuló fürdőszoba térbe, mint egy formában is harmonizáló mosdót?

Triomini Slim mosdók kecses, mindössze 3-5 mm vastag, keskenyített fala éppolyan ellenálló, mint hagyományos társaiké. A vékony, kerámia mosdótál – melynek nincsen túlfolyása, és ennek köszönhetően nem kell majd dugóval kombinálni – szintén a SIKO idei újdonsága!

Szívesen felfedeznéd a többi újdonságot? Akkor várunk szeretettel üzleteinkben, ahol kedvedre tervezhetsz, ötletelhetsz, akár ügyfeleiddel, megbízóddal együtt is, kellemes, nívós környezetben!

További cikkeink, melyek érdekelhetik Önt:

5 gyakori szarvashiba a fürdőszoba felújításakor: Mutatjuk, hogy Ön már ne kövesse el őket

Különleges textúrák burkolatainkon: 5 egyedi mintázatú csempe a VS Fürdőszoba legújabb kollekciójából

 
VSINFOVONAL

Hívjon minket: 0630/194-0858

Áruátvétel, házhozszállítás

LABLECHIRLEVEL

Hírlevél feliratkozás

Elfogadom az adatkezelési feltételeket*  
cookielaw
 
GYÁRTÓK