Kedves Partnerünk!
Mint azt Ön is bizonyára tudja:
weboldalunkon 2009 novemberétől 2010 márciusig tartó időszakban egy online játékot szerveztünk: kerestük a legszebb VS Fürdőszobát!
A játék során Önök beküldték nekünk a már elkészült, A VS Fürdőszoba Szalonok termékeivel és szakmai segítségével megvalósult, új és szépséges fürdőszobáik fotóit, melyeket mi közzétettünk és bemutattunk weboldalunkon. Az oldalt látogatók, leendő vásárlóink, nézelődőink és az Önök ismerősei, hozzátartozói pedig szavazhattak a szerintük legszebbnek ítélt fürdőszobára...
A játékról joggal mondhatjuk, hogy sikerrel zárult: hiszen a vártnál jóval több szavazatot kaptunk weboldalunk látogatóitól, és köztük bizonyára Önöktől is - melynek eredményeképpen kialakult az első 3 helyezett, vagyis a 3 győztes fürdőszoba.
Nagyon szoros verseny volt a résztvevők között, és most pedig ezennel ünnepélyesen is kihirdetjük az eredményt!
Mindenekelőtt azonban szeretnénk felhívni minden kedves hírlevél olvasónk és versenyzőink, szavazóink figyelmét, hogy a szavazás, a verseny eredménye teljesen szubjektív.
Vagyis, nem lakberendezői - tervezői szemmel, cégünk munkatársai választották ki a LEGSZEBB FÜRDŐSZOBÁT, - hiszen ezt objektíven megítélni, hogy ténylegesen melyik a legszebb - nem is lehet, hiszen mindenkinek más a Szép - hanem a közönség, az olvasók, weboldal látogatók szavazata döntött.
Ennek alapján tehát:
Gratulálunk nyerteseinknek!
Ezenkívül, gratulálni szeretnénk még:
Horváth Mónikának, Szlávik Beátának, Puzder Tamásnak és Szabó Rózsának is, mert ők is nagyon szép eredményeket értek el fürdőszobájukkal - és természetesen minden résztvevőnknek, hiszen valóban szép, ízléses, és mindenekelőtt otthonos, kis helyen is praktikusan kialakított fürdőszobák tulajdonosai lettek valamennyien!
A nyeremények átadására pedig 2010 májusi időpontban, egy hétköznapi nap délutánján kerül sor, ahol is Zuglói, legnagyobb és legszínvonalasabb minta bemutatótermünkben, az Erzsébet királyné úti VS Fürdőszoba Szalonban üdítővel, kávéval és szendviccsel, egy oldott, kötetlen hangulatú klubdélután keretében szeretnénk átadni az ajándékokat a kedves nyerteseknek, akikkel ennek pontos időpontjáról még telefonon is egyeztetünk!
A játékot pedig 2010. szeptemberétől megismételjük, vagyis indul a
VS FÜRDŐSZOBA SZÉPSÉGVERSENY 2.0
Ön még csak nemrég vásárolt nálunk? A nyár folyamán kezdenek neki a felújításnak, építkezésnek? Akkor a következő körben, ősztől már Ön is játszhat velünk az újabb értékes nyereményekért!
Gondolkodjon, Tervezzen, Játsszon velünk az év második felében is, és kérjük, szavazásának leadásakor majd ne feledje az alábbi, örök érvényű igazságot:
"Szép az, ami érdek nélkül tetszik!"
(Immanuel Kant - német esztéta, filozófus)
Regisztrálok már most a következő játékra! »