5 tipp, hogyan lehet a fürdőszoba igazi feltöltődést szolgáló élettér!

5 tipp, hogyan lehet a fürdőszoba igazi feltöltődést szolgáló élettér!

Hogyan léphet túl a fürdőszoba a funkcionális helyiség fogalmán? Szerencsére ma már egyre nagyobb igény mutatkozik az esztétikus, látványos fürdőszoba kialakítására. A fürdőszoba szalonokban megterveztetik a burkolatokat, kiválasztják a formában is harmonizáló berendezéseket, melyek lehetőség szerint minőségi gyártók termékei. Mit tehetünk még? 

Míg régen a fürdőszoba egy „szükséges rossz” volt, afféle mellékhelyiség szerepét töltötte be elődjeink életében, addig mára egyre inkább a feltöltődés helyszínévé válik.  Ma már nem csupán funkcionális helyiségként gondolunk rá, hanem egyre inkább igyekszünk az otthonteremtési – otthonszépítési listánk sorában előkelő helyre tenni, hiszen meg is érdemli!

Sok kellemes, nyugodt én-idős percet ad nekünk, és azt az intim feltöltődést, amire bizony főleg ebben a rohanó világunkban igen nagy szükségünk van.

Szerencsére, az új trendek is a segítségünkre vannak abban, hogy fürdőszobánkra még inkább tudjunk teljes értékű lakótérként, lakószobaként tekinteni.

 Mutatjuk, hogyan!

  1. A fürdőszoba, mint nappali

Igen, 2019-ben még tovább hódít a fürdőszobákban az úgynevezett „lakószobas-hatás”. Ezt pedig úgy érik el leginkább a tervezők, hogy a fa elemeket nem csak, mint bútorok, kisebb kiegészítők, hanem burkolatok formájában is egyre inkább beviszik a térbe. Ha pedig kiegészítjük ezeket szép, ízléses, rézből vagy bronzból készült csaptelepekkel, fogantyúkkal, ízléses berakásokkal, akkor még látványosabb, elegánsabb lesz az összhatás.

Persze, ha hosszú távon is szép, szoba-jelleget szeretnénk elérni, fontos, hogy a minőségi felületek védelméről is megfelelően gondoskodjunk.  Vagyis, burkolatainkat óvjuk, védjük a vízkőtől: ehhez akár egy vízlágyító berendezést is beszereltethetünk.

  1. Kerek tükrök, elegáns formák berendezési tárgyainkon

Igazán otthonos, kellemes atmoszférát teremthetünk a kerek, kör alakú formákkal – hiszen a kör egyébként is a teljességet szimbolizálja, ezáltal mindig harmóniát sugároz. Válasszunk tehát kerek tükröket, vagy akár egy szép, kerek mosdótálat!

Ha a nappalis vonalat szeretnénk erősíteni a kiegészítőkkel is, akkor a tükörnek lehet dekoratív fém kerete, melyhez egy pazar óriás csillár dukál. Ez a stílus mind a fa, mind a márvány hatású burkolatok, csempék mellé tökéletesen illik.

  1. Szabadon, vagy térben álló kádak

Felettébb elegáns tud lenni, ha elég tágas a fürdőszoba – egy szép, szabadon álló kád, mely lehet szögletes, ovális, vagy bármilyen más, különleges forma, ízlésünk, és otthonunk stílusába illően. Szerencsére, ma már számos modell közül választhatunk, egy térben álló kád pedig - mint afféle elegáns bútordarab - adja meg a jellegzetes, látványos fókuszt a helyiségnek.

  1. Osztott üveges ajtók, zuhanykabinok vagy letisztult, keret nélküli zuhanyzók

Az osztott üveges zuhanykabinok stílusát, látványát a spanyol koloniál stílus ihlette, s ezek igazán pazar, eredeti látványt hoznak a fürdőszoba enteriőrbe. Jól mutatnak az urbánus stílusú, vagy a loft fürdőszobákban is, hiszen a keretezés többnyire matt fekete, mely a loft stílus egyik legfőbb jellegzetessége. 

A másik nagy trend az elegáns walk-in-típusú zuhanykabinok, ahol a keretet már szinte teljesen elhagyták a tervezők, így a színtiszta, átlátszó üveg van csak jelen, mely szépen engedi láttatni a burkolatot, miközben a térbe sem zavar bele, így ha kisebb terünk van a fürdőnek, akkor kifejezetten jó opció, hiszen optikai tértágító hatással rendelkezik.

  1. Szokatlan, egészen eredeti burkolatok

A rendhagyó burkoltatokat is kezdjük már megszokni, de a gyártók persze sosem tétlenkednek, mindig van új a nap alatt! Ha a fa hatású járólapokból, csempékből már kigyönyörködtük magunkat, akkor nézzünk szét a szőttes, textil hatású csempe kollekciók között!

Ezzel is ugyanúgy meleg, otthonos, szoba-hatást érhetünk el, de a márvány, vagy a különböző, természetes kövek élethű imitáció is megjelennek ma már csempéinken.

Válasszunk olyan burkolatot, mely a legközelebb áll hozzánk, kombináljuk szép, mutatós kiegészítőkkel, ha ablakos a fürdőszoba, akkor néhány zöld növénnyel, és a helyiség tónusaival azonos színvilágú, harmonizáló kiegészítőkkel, textilekkel is feldobhatjuk a teret.

Végezetül, a fürdőszoba jól megtervezett világításáról, és a hangulatvilágításáról se feledkezzünk meg, hiszen a meghitt, intim pillanatokhoz ez is elengedhetetlenül fontos.

5+ 1. Látszólag nem odaillő szobai bútorok, kisbútorok

Végül, de nem utolsósorban: Miért is ne tehetnénk be egy kényelmes fotelt vagy puffot, esetleg egy bájos kis lerakó asztalkát a fürdőszoba enteriőrbe – feltéve, ha van ehhez elegendő helyünk? Arra ügyeljünk, hogy legyen meg a kontraszt: világos, fényes csempe elé jobban mutat a sötét kisbútor, kiegészítő elem.

Szeretné, ha igazán szép, és praktikus lenne a fürdőszoba? Tetszik a szoba-hatás, csak nem tudja, milyen burkolatok, milyen fürdőszoba-berendezések illenek egymáshoz, illetve mi az, amivel a legtöbb helyet tudná megspórolni, miközben még pénzben is jól jár a felújításnál?

Forduljon bátran munkatársainkhoz: A VS Fürdőszoba üzleteiben ugyanis nem csak megtervezzük Önnek álmai fürdőszobáját, de az anyagok kiválasztásában, megrendelésében is segítünk – az Ön által meghatározott büdzsét és stílusvilágot alapul véve!

További cikkeink, melyek érdekelhetik Önt:

Barokkos pompa, túlzásokról szóló luxus?  

Rusztikus fürdőszobát tervezne? Kezdje az alapoknál...

VSINFOVONAL

Hívjon minket: 0630/194-0858

Áruátvétel, házhozszállítás

LABLECHIRLEVEL

Hírlevél feliratkozás

Elfogadom az adatkezelési feltételeket*  
cookielaw
 
GYÁRTÓK